Nem is kezdődött egyszerűen ez a történet. Mivel apukám kórházban volt egész héten, így ugye kocsi nélkül maradtunk. A térképen megnéztem, hogy hova kell menni, de a régi térképen nincsenek fent az új buszjáratok. Végül szerencsére az egyik védőnő jár arrafelé és ő mondta, hogy a 150-es busszal jutok el oda. De fogalmam sem volt, hogy vajon hánykor induljunk, hogy odaérjünk fél 9-re. Végülis a Tesóm megmentett és elvitt, de megvárni nem tudott.
Természetesen szakadt az eső. Kenguruban vittem a kicsit, illetve ugye a kocsiban a gyerekülésben volt, de az a Tesómnál maradt, hogy ne kelljen cipelnem. Végülis ráadásul úgy döntöttem, hogy elviszem még a szemészetre is, mert nagyon csúnya lett a kicsi szemecskéje.
A torna a szokásos, a kicsi végig nyekergett. A végére el is aludt. De a gyógytonász néni szerint már nagyon ügyes és én is látom, hogy sokat javult. Már se öltözésnél, se hisztinél nem veti hátra magát. sőt, már nem tekeri ki a fejét alvásnál sem. Ugye az első kezelés után hasról hátra fordult, most meg már nem tarja állandóan ökölben a kezét, hanem szépen kitárja a tenyerét. Sőt, egyedül tartja a fejét, az ölünkben fél fekvőtartásban meg már felül.
A torna végére elállt az eső is!!! :)
Megkérdeztem a gyógytornász nénit, hogy hány alkalommal kell még mennünk, de nem tudta megmondani. Azt mondta, hogy még kicsit ferdén tartja magát a kicsi, meg egy kicsit még feszít. Így meg kell várni, míg hátról hasra fordul. Utána már meg tudja nézni, hogy hogyan fog mászni és ha azt szimmetrikusan csinálja, akkor nem kell többet járnunk.
Mostmár csak az a gondom, hogy sajnos anyagilag nem fogjuk bírni a heti járást, úgyhogy sajnos, ha még sokszor kell mennünk, akkor szólok a csajszinak, hogy csak kéthetente megyünk.
Utolsó kommentek