02.19-23. illetve még azóta is...
Csütörtökön egész nap nem kakilt a kicsi. Kicsit már aggódtam, de még nem akartam drasztikus dolgokhoz nyúlni. Másnap (pénteken) végre délutánra jött a kaki, de szegénykémnek tök kemény volt és jó sok. Olyan állaga volt, mint a kutyakakinak. Aztán egész hétvégén is ez volt, hogy éppenhogy sikerült a napi egy kaki. Hétfőn aztán nem jött és már vagy két órája szenvedett a kicsi, nyomott állandóan, de nem jött! :( Úgyhogy drasztikus eszközhöz nyúltunk: lázmérő. Anyukám csinálta, mert én képtelen voltam rá. Alig kellett csak éppenhogy kicsit bedugni a végét és már jött is a kaki. Az első adag tök normális, a második adag már kicsit csíkos volt (véres), a harmadik meg egy nagyon híg rész, és az eléggé véres volt már. Persze jól megijedtem, felhívtam a védőnőt. Szerinte nincs nagy gond, figyelgessük a kakikat, de azért hívjuk fel a helyettesítő gyerekorvost, mivel a dokibácsink nincs. Felhívtam és közölte, hogy vigyük be a kórházba, meg sem akarta ő nézni, és hogy valószínű, hogy vagy két napig bent is tartják a kicsit. De ez a válasz nekem nem tetszett, mivel Biusnak is volt ez, neki nem kellett kórházba menni, hanem kapott tégelyt, adtak le székletmintát, amiből kiderült, hogy semmi kóros, "csak" tejérzékeny, így el kellett menniük gasztorenteológushoz és kapott újfajta tápot.
Ezek után felhívtam a barátnőmet, aki asszisztens egy gyerekorvos mellett, hogy kérdezze meg tőle, hogy mit csináljunk. Ő azt mondta, hogy figyeljük a kakit, ha újra véres, akkor kórház. Rá fél órával újra kakilt a kicsi, vér sehol, úgyhogy nem mentünk.
A történet vége, hogy a védőnő 25-én jól lecseszett, hogy nem vittük a kicsit kórházba, holott a doki ezt tanácsolta. Szarok rá...
Utolsó kommentek